Ravatalozó Terem

Exkluzív kegyeleti rendezvényterem, hagyományos és különleges búcsú szertartások, megfizethető áron.

Budapest belvárosának peremén létrehoztunk egy ravatalozásra alkalmas zárt helyet, ahol a temetőn kívül, de mégis méltó körülmények között búcsúzhatunk el szeretett halottunktól. Ravatali termünkben lehetőség van az elhunyt hamvasztás utáni ravatalozásának és egyben búcsúztatásának megszervezésére polgári, igény esetén egyházi szertartásmenet szerint. Céltudatosan úgy alakítottuk ki ravatalozónkat, hogy az megfeleljen, úgy a konzervatív, mint a modern gondolkodású gyászolók elvárásainak is. A búcsúzás az elmúlással járó érzések feldolgozásának kezdeti folyamata. Szomorú, mivel szeretett hozzátartozónktól örökre búcsút kell vennünk, de egyben felszabadító is, mivel a méltó és őszinte búcsú lelki nyugalmunkat állítja helyre, egyben segít elengedni szeretett halottunkat. Ne felejtsük: 
 
„…Csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek…” 

Különösen ajánljuk a hamvakat természetben, vagy otthon elhelyező családok számára, akik szeretnék szeretett elhunytjukat méltó módon, családi körben, kényelmes, de ugyanakkor elegáns körülmények között elbúcsúztatni. Az elhunytra emlékezve, életét feldolgozó videó és fényképek bemutatására is van lehetőség, így a ravatalozó kitűnő helyszín évfordulók, megemlékezések tartására is. Akadálymentesített környezet, mozgáskorlátozottak, kerekesszékkel közlekedők, idősek számára könnyen megközelíthető.
Ravatalozó termünk 78 m2 alapterületű, benne 40 ülőhely található. A szertartások során használt berendezések összeállításakor figyelmet fordítottunk arra, hogy a lehető legmagasabb színvonalú ravatalozó eszközöket és kellékeket használjuk. A tökéletes hangzásvilág és látvány elérése érdekében magas minőségű hangtechnikával és fénytechnikával szereltük fel ravatalozótermünket. A helyiség természetesen teljes körűen klimatizált. 
Szeretett halottunk búcsúztatásán nagyon nehezen tudunk meglenni könnyeink nélkül. Képzeljük el, ha még meg is kellene szólalnunk! Bízzuk ezt a feladatot szakemberre. Cégünk a legfelkészültebb polgári búcsúztatókkal áll kapcsolatban, hogy az Ön rendelkezésére bocsáthassa tudásukat. Megrendelőink igényeit felmérve ajánljuk a legalkalmasabb szónokot. A búcsúztatás történhet bármilyen felekezeti hovatartozás szertartása szerint, illetve úgynevezett polgári szertartás szerint is. 

további Kérdése van?
Hívja munkatársunkat!

lélekhajó kegyeleti rendezvényterem

Minden szertartás más és más, ezért Megrendelőink kívánságait és elvárásait vesszük figyelembe a ravatalozási szertartás megszervezése során! 

további Kérdése van?
Hívja munkatársunkat!

Szolgáltatásaink

  • Az elhunyt hamvasztásának teljes körű megszervezése
  • Az elhunyt hamvasztás előtti megtekintésének lehetősége
  • Exkluzív, légkondícionált kegyeleti ravatalozó terem biztosítása
  • Selyemvirág vagy élővirág díszítés, dekoráció 
  • Gyertya vagy mécsesgyújtási lehetőség
  • Személyes fotó kihelyezése a ravatalra
  • Életút film kivetítési lehetőség
  • Egyházi vagy polgári búcsúztatás megszervezése
  • Harsonás előadó felkérése Il Silencio élő előadására
  • Fotós, videós szakember felkérése a ravatal megörökítésére
  • Szertartás élő videós közvetítésének megszervezése
  • Hétvégi időpontban is megvalósítható szertartás
  • Halotti tor megrendezésének lehetősége igény esetén

ravatalozó terem jellemzői és áraink

Parkolás: közvetlenül az iroda előtt az Ernő utcában - hétvégén ingyenes

Méret: 78 m2, melynek egy része leválasztható, így igény szerint nagy befogadóképességű rendezvényteremmé, vagy bensőséges hangulatú, családias búcsú szobává alakítható.

Ravatal terem férőhely:

  • 40 ülőhely és további 40-45 állóhely kényelmesen elrendezve, vagy
  • 20-40 ülőhely (családias hangulatú búcsúztatáshoz)

Dekoráció, berendezés, zene: letisztult, elegáns megjelenés. A diszkrét selyemvirág díszítés és valamennyi kellék bérleti díját tartalmazza a ravatalozó terem díja:

  • 4 db nagyméretű templomi gyertya, égő mécsesek
  • 1 db nagyméretű selyemvirág ravatal dísz, görög koszorú állványon
  • 1 db kisebb selyemvirág ravataldísz a földön
  • 2 db nagy, álló selyemvirág installáció
  • LCD TV, melyen az alkalomhoz illő (igény szerint vallási, vagy világi megközelítésű) képeket vetítünk a szertartás alatt, vagy igény szerint az elhunyt fotóiból készülő összeállítást vetítjük ki a búcsúztató ideje alatt.

Igény szerint további élővirág dekoráció (urna koszorú, koszorú, szálas virág) megrendelhető irodánkban is. Gyertya- ill. mécsesgyújtási lehetőséget biztosítunk.

Zene: a szertartás megkezdéséig alkalomhoz illő várakozó zenét szolgáltatunk. A búcsúztató aláfestő zenéjét gyászzene gyűjteményünkből választhatja ki, de igény szerint a család által összeállított zeneszámok lejátszására is van lehetőség. Munkatársainkkal együttműködve nem csak a szertartáson elhangzó szövegek, versek összeállítására, de az elhunyt személyiségéhez illeszkedő zenei aláfestés, valamint az róla készült fotókból álló összeállítás elkészítésére és levetítésére is lehetőség nyílik.

 

Búcsúztatási időpontok, bérleti díjak, 45 perc + 15 perc várakozási idő (bruttó):

Hétköznap: 16-18 óráig: 65.000 Ft/óra

Szombaton: 10-15 óráig: 71.500 Ft/óra

 

A bérleti díj magába foglalja a terem teljes dekorációját, a szükséges személyzetet és a zene szolgáltatást. Minden igényt, kérést a család részéről rugalmasan és diszkréten kezelünk.

Búcsú szertartás:

Polgári búcsúztatás díja:  35.000 Ft-tól
Egyházi szertartás, pap tiszteletdíja:  62.500 Ft-tól
Harsonás (pl. Il Silenzio):  42.000 Ft-tól
Ezoterikus búcsúztató:  35.000 Ft
Énekes búcsúztatás:  35.000 Ft
4 tagú énekkar búcsúztatója:  59.000 Ft

 

Kiegészítő szolgáltatások:

Fotózás
Többféle szolgáltatás csomag
(CD, fotó könyv, zenés slideshow, stb.):  
75.000 Ft-tól
Videó felvétel
a búcsúztatóról CD-n:  175.000 Ft-tól
Élő, webes közvetítés
a vidéken, külföldön élő, vagy idős, mozgáskorlátozott hozzátartozók számára:  75.000 Ft-tól
Életfilm, fotó slideshow vetítése
családi videó anyagokból a szertartás alatt
(hozott, kész anyag vetítése):  
18.500 Ft

Halotti tor megtartásának lehetőségét igény esetén biztosítjuk!
 

KÉRJEN CÉGÜNKTŐL DÍJMENTESEN ÁRAJÁNLATOT

Az árajánlatkérő űrlapban szereplő kérdések megválaszolásával segíti munkánkat abban, hogy munkatársunk kifejezetten az Önt érdeklő szertartásra tudjon pontos költség kalkulációt készíteni. Amennyiben Ön az ott feltett kérdésekre pontosan válaszol, akkor munkatársaink nemcsak „közelítő” árakról tudják Önt tájékoztatni, hanem egész pontos temetési költséget tudnak számolni. A Megjegyzés ablakba beírhatja az esetlegesen felmerülő kéréseit, kérdéseit vagy az egyéb információkat.
Amennyiben megadja mobil telefonszámát, úgy SMS-ben jelezzük Önnek, ha a megadott elérhetőségére elküldtük temetési ajánlatunkat.

Hamvasztás és urnakiadás árajánlat
















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!